Vannak heteró haverjaim, ismerőseim, barátaim (nicsak, gömbölyű a Föld :) ). Sőt, ha belegondolok, 1-2 kivételtől eltekintve csak azok vannak. Ezen hatalmas halmazon belül igen nagy részt képviselnek azok az emberek, akik tudják rólam, hogy mi a szitu, mármint, hogy meleg vagyok. Ezekkel a „coming outokkal” nekem soha nem volt problémám; valahogy mindig sikerült viszonylagosan jól megválogatni a hozzám közel álló személyeket, illetve jó érzékkel megtalálni azokat, akiknek bátran elmondhattam a dolgot. Ezt teljesen kiegyensúlyozottnak érzem, már csak onnan is, hogy szinte soha nem kerül szóba a melegségem. Valahogy sosem úgy gondolnak rám, mint egy meleg srácra, hanem mint egy barátra/haverra/ismerősre, ergo a személyiségemet és tetteimet látják. A homoszexualitás maximum akkor kerül terítékre, ha nézünk egy effajta tematikájú filmet, netán én kérem ki a tanácsukat valamiben. Igen-igen, van egy olyan szűk kör (még ha heterók is), akiktől meleg témában is merek tanácsot kérni, és tényleg szívből válaszolnak, sokszor nem is hülyeségeket…

Ez történt akkor is, mikor először megfogant bennem az Ideálpasi blog ötlete. Épp beszélgettem némelyikükkel az életemről, a melegségemhez (és általában a homoszexualitáshoz) való viszonyulásomról, amikor feltettek egy igazán találó kérdést, ami után csak egy „hmmm…” bírt lenni a legjobb reakcióm. Valahogy arról folyt a diskurzus, hogy ők milyen sokat hallottak már bizonyos melegbárokról, és olyan szívesen megnéznék, milyen is az élet ott :). Mondtam, hogy sajnos nem tudom épp aktuálisan, hogy hová lehet „halandó heteróknak” is betérni, ugyanis kábé egy-másfél éve nem látogattam ilyen szórakoztatóipari létesítménybe. Erős sejtésem, hogy a Capella megtartotta ezen jó szokását, hogy „vegyes” lehet a közönsége. Mindegy. Mondták, hogy akkor nosza, menjünk majd el, s akkor hátha én is találkozom egy ideálpasi-jelölttel, esetleg ő lát meg engem.

Na itt kezdtem el túlagyalni a dolgot (ami néha szokásom). Mondtam a kifogásokat, hogy annak igazából semmi értelmét (és esélyét) nem látom, hogy lemegyek egy számomra kedves baráti társasággal és akkor majd ott jól nem rájuk koncentrálok, hanem a „felhozatalra”. És ha akadna is valaki, akkor tutira nem hagynám őket ott a „vadonban”, csak mert én épp pasizom. Valahogy nem találnám „etikusnak” a dolgot. Ellenben egyedül pedig meg végképp nincs értelme (és kedvem) ilyen helyeket látogatni, mert szerintem ez valahol olyan szánalmas-szagú, ráadásul marhára unalmasnak képzelem el a szituációt, hogy ülök mondjuk az Alteregóban (lehet ott ülni egyáltalán? – még nem voltam :) ) és sűrű pislogásokkal vegyített nyálcsorgatással várom, hogy a számba repüljön a csirkecomb. Jó-jó, persze, biztos táncolhatok is, nade azt is egyedül? Hogy néz az ki?

Talán az lenne az ideális megoldás, hogy mondjuk egy meleg ismerősökből álló társasággal tenném tiszteletemet egy melegbárban. Na, az meg épp, hogy nincs, mert valami miatt nem vagyok tagja ilyen meleg-ismerősből társaságnak :). Meg különben is, szerintem, aki melegbárokban keres kapcsolatot vagy ideálpasit, annak mekkora esélye van „normális” srácot kifogni? A normálisak biztosan nem járnak buzibárba egyedül, pasira vadászva. Nem olyan típusok. A kör bezárult :) (Persze állításaim nem feltétlenül igazak, lehet, hogy csak túlságosan ráparázok erre a témára.)

S mikor ezeket a kifogásokat vázoltam a barátaimnak (és már épp masszív önsajnálatba merültem volna), akkor egy pofonnal felérő mondatot vágtak hozzám:

„Bakker, ha te láthatatlan vagy még meleg környezetben is normális melegként, akkor mi alapján várod el, hogy a hasonló visszafogottságú srácok (ergo az én ideálpasijaim) bárhogy is észrevegyenek, vagy te észrevedd őket? Addig az összes ideálpasi-elméleted és sztorid csak szájtépés. Hogy akadsz rájuk, ha még esélyt se adsz magadnak?”

Hooopppsssssssssssz…

És mennyire igazuk van. Elgondolkodtam inverz módon azon, hogyha mondjuk olyan srácra vágynék, akit például én testesítek meg, akkor hol találnám meg magamat? Mennyi esélyem lenne találkozni velem és randit kérnem tőlem? Hmmm…

Végiggondoltam: hol fordulok én meg? Melóhelyen, otthon és a hobbimhoz köthető helyszíneken (amiknek nincs sok közük melegséghez vagy melegekhez), ennyi. Ha bulizok, akkor is erős belső körrel megyünk, fix heteró helyekre és egymásra koncentrálunk. Jó persze, a meleg Don Juanok, vagy a „látványosabban gay srácok” biztosan még a sarki fűszeresnél is találnának kapcsolatot, mert levágós. Na de ezért most legyek femininebb? Vagy rámenősebb, kockáztatván egy-két jókora pofont egypár heterótól? Nemtom.

Talán azért is hoztam létre ezt az ideálpasi blogot, hogy lássam, talán nem vagyok egyedül ezekkel a (lehet, hogy hülye) kérdésekkel, parákkal, gondolatokkal. És, ha – egyelőre – melegbárokban nem is találkozom (mivel nem vagyok ott, s talán ők se) hasonló gondolkodású fiúkkal, talán itt a blogon nagyobb valószínűséggel fordul meg egy „visszafogottabb” srác, aki leírná az ideálpasi-tapasztalatait, amikből netán tanulhatok :)

Szerintetek?

Én vagyok a hülye gondolkodású? Nektek van erre valami megoldási javaslatotok? Rátok hol talált az ideálpasi?